Vanyarc község címere

Vanyarc község címere

A címer: álló, csücskös talpú, reneszánsz pajzs amelyet hasítás, és a vágás helyén ezüst pólya oszt négy mezőre. Az első kék mezőben arany nyílvesszővel átlőtt nyakú fegyverzett ezüst hattyú lebegve úszik balra. A második vörös mezőben ezüst páncélos jobb kar lebeg Anjou-liliomos fejű ezüst buzogányt markolva. A harmadik vörös mezőben háromágú zöld-ezüst rozmaringszál lebeg. A negyedik kék mező zöld hármashalmán arany latin kereszt növekszik, melytől jobbra fogyó ezüst hold, balra hatágú ezüst csillag lebeg. A pajzs felső élén nyitott, stilizált, háromágú arany korona díszlik; a pajzsderékig lefutó foszlányok: jobbról zöld szőlőlevelek két aranyfürttel, balról zöld csertölgy levelek három arany makkal. A szimbólumok közül az átlőtt nyakú hattyú a Beniczky, a páncélos kar a Dessewffy, a hold és a csillag mindkét családot, a latin kereszt pedig az itt élők megtartó vallásosságát idézi, mindhárom felekezetet megjelenítve. A csertölgy és rozmaring egyszerre utal a vidék jellemző flórájára, a hagyományápolásra, a szellemi és tárgyi folklór valamint a szlovák nemzetiség jelenlétére. A szőlő mint meghatározó kultúrnövény került beemelésre. A korona a település középkori írásos említését (IV. László) és a korabeli egyszerű ábrázolások emlékét őrzi.

Vanyarc község zászlaja

Vanyarc község zászlaja

Vanyarc község zászlaja, lobogója: a zászló (labarum, függöny) fehér színű (mérete: 90x180cm), a hosszanti oldalakkal párhuzamosan jobb és bal oldalon kék szalag (kb. 10 cm) fut, a felső harmadon a rúdra merőleges tengelyű címerrel, alsó harmadon pedig a "VANYARC" felirat arany színnel. Lobogó alakban (fekvő téglalap általában 90xl50cm méretben) használva alul és fölül kék szalag fut, a címer 90° -kal elfordul, a rúddal párhuzamos tengelyen helyezkedik el a zászlótest mértani középpontjában (ebben az esetben általában felirat nem szerepel).

Vanyarc község pecsétje

Vanyarc község pecsétje

Vanyarc község pecsétje: kerek pecsét (d: 36-40 mm), középütt a címerrel, felső körirata: "VANYARC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA", az alsó íven pedig két csillag között "NÓGRÁD MEGYE".


 A községi címer és zászló hiteles formáját, a pecsét hiteles lenyomatát, továbbá a jelképek használatának rendjét Vanyarc község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2009. (V.12.) sz. rendelete 1. számú melléklet tartalmazza.

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.